Levéltári adatok szerint a XVIII. század végén Makó város már tartott fenn betegápolóházat és a század utolsó éveiben chirurgusokat hívott meg letelepedésre. Az 1831. évi nagy kolerajárvány idején a vármegye 80 ágyas ispotályt állítatott fel. Az egymást követõ kolera-járványok után nyilvánvalóvá lett, hogy egy állandó közkórházra van szükség, melynek építése 1862-ben elkezdõdött az átadásra 1866-ban került sor. Az egy emeletes 85 ágyas kórház igazgató fõorvosa Dr. Meskó János lett. A 1872-ig a napi átlagos beteglétszám 30, az ápolási napok átlagos száma 11000 volt.

A század végére a betegforgalom oly mértékben megnõtt, hogy a kórház szûknek bizonyult, ezért a kórház akkori igazgatója Dr. Dózsa Lajos kezdeményezte a bõvítést ill. új kórház építését. A város új kórház építése mellett döntött -1905 július 17-én kezdõdött az építkezés az Apaffy utca végén elterülõ szabad területen és 1906 november 23-án fejezték be. A kombinált blokk- és pavilonrendszerben épült kórház 185 ágyra volt berendezve. Az emeletes fõépületben helyezték el a sebészi, belgyógyászati, bõr és veneriás betegeket és az ellátáshoz szükséges egységeket (mûtõ, röntgen, laboratórium, gyógyszertár stb.), a kórház ebben az idõben nem volt külön osztályokra tagolva. Az elmebetegek és a fertõzõ betegek számára külön pavilon épült. A gazdasági épületben nyert elhelyezést a kápolna, konyha, varroda, mosókonyha, itt laktak a betegápoló nõvérek és a cselédség is. A bonctermet, hullakamrát és ravatalozót magába foglaló hullaház számára a telek távolabbi sarkában épült egy pavilon.
A teljesen új felszerelési tárgyakkal berendezett kórház már az építkezés befejezése elõtt augusztus 1-jén megkezdte mûködését. Ez a kórház is, mint a régebbi elsõsorban belgyógyászati célokra lett berendezve. Folytattak ugyan sebészi tevékenységet is - a heveny sérülések ellátása mellett a kizárt sérv mûtéte volt a legnagyobb - ennek ellenére a mûtétek évi átlaga elérte a 200-at.

1913-ban Dr. Uray Vilmos igazgató fõorvossá történõ kinevezése fordulatot jelentett a kórház életében. Belgyógyászati és sebészeti osztályra tagolta a korábban egyben mûködõ kórházat, mely nyomán a sebészet korszerû felszerelést kapott és fellendült ez a tevékenység is.
A meginduló fejlõdésnek a világháború kitörése vetett véget. A háború és a gazdasági vezetés hiánya teljesen lezüllesztette a kórházat. Ebben a nehéz helyzetben 1920 június 1-jétõl Dr. Diósszilágyi Sámuel újonnan kinevezett osztályos fõorvos látta el az igazgatói teendõket és igyekezett rendet teremteni, míg a fogságból visszatérõ Uray Vilmos ismét át nem vette a kórház vezetését. A növekvõ betegforgalom ismét átszervezést követelt - 1922-ben egy 16 ágyas szülészeti osztályt állítottak fel, 1928-ban az orr-, torok-, gége-, és fülbetegek ellátására rendelõfõorvosi állást szerveztek, melyet Dr. Bálint Nagy István töltött be. A kórház a ’20-as évek közepétõl 9 orvosgyakornok tartására nyert jogot, az egészségügyi személyzet a 4 fõorvoson, 3 alorvoson kívül 13 Szent Ferenc - rendi betegápoló nõvérbõl, 4 világi ápolóból és 2 szülésznõbõl állt.
Mind gyakrabban fordult elõ, hogy helyhiány miatt betegeket kellett elutasítani, ez a körülmény valamint a régebbi tervezési hibák, a kórtermek nem megfelelõ fûthetõsége ismét bõvítést, átalakítást követeltek. A fõépület középsõ részét meghosszabbították, ennek alagsorába került a központi fûtõberendezés gépháza és a szénpincék, az elsõ emeleten a szeptikus betegeket helyezték el (ellátásukra külön mûtõt is berendeztek), a második emelet pedig az orvosok és gyakornokok szobáit és ebédlõjét foglalta magában. A földszintes pavilonok és a gazdasági épület emelet ráépítéssel bõvültek. Az átalakítás után 250 ággyal rendelkezett a kórház, minden helyiséget gõzzel mûködõ központi fûtés melegített, ugyancsak gõzzel üzemelõ sterilezõgépeket is beállítottak. A ’30-as évek elején a fertõzõ osztályt 8-ról 39 ágyasra bõvítették. 1934-tõl 24 ágyas szemészeti osztály kezdte meg mûködését, az összágyszám 301 lett.
A tüdõbetegségek terjedése miatt 1940-ben Tüdõbeteg otthont hoztak létre, majd szükségessé vált tüdõ osztály kialakítása is 1946-ban 64 ággyal, melyet 1949-ben 120-ra bõvítettek. 1949-ben került bõvítésre a gyermekosztály is. Ekkor 405 ágy állt rendelkezésre. 1954-ben a bõr és elmeosztály megszûnt, ágyait átcsoportosították más osztályokra.
A ’60-as évek elején ismét megindultak a fejlesztések, 1961-ben adták át a kórbonctan új épületét, 1962-ben a laboratórium került új helyre. 1963-ban szervezõdik meg a véradó állomás. 1967-ben kezdõdik a kórház rekonstrukciója, elõször a belgyógyászati osztály költözött a jelenlegi kétszintes pavilonba. Ezzel az ágyak száma 435-re bõvült. Az osztályok még így is túlzsúfoltak voltak az1950-ben kibõvített társadalombiztosítási jogosultságok következtében. 1968-ra fejezõdött be a gyermek és a fertõzõ osztályok felújítása, majd a második ütemben a fõépületre került sor egybekötve új mûtõszárny megépítésével, mely 1979-re készült el. Itt helyezték el a szülõszobákat, a nõgyógyászati, gégészeti, szemészeti és sebészeti mûtõket, valamint a központi sterilizálót és az intenzív osztályt is.
1975-ben megszûntették a tüdõ osztályt, helyét ideg és elmeosztály vette át. 1981-ben került átadásra az új röntgen épülete. A fõépület teljes rekonstrukciója 1986-ra fejezõdött be, mely során az épület külseje sajnálatos módon elvesztette korábbi szépségét, díszeit (pl. a bejárat kovácsoltvas-üveg teteje helyére betontetõ került, mely nemcsak esztétikai kárt jelent, hanem a természetes fényt is kizárja). 1990-ben a minisztérium megszûnteti a fertõzõ osztályt, helyén belgyógyászati rehabilitációs osztály kezdett mûködni 22 ággyal. Ezután a gazdasági épület felújítására került sor. Új konyha és ebédlõ foglalta el a földszintet, az emeleten irodákat alakítottak ki, a gyógyszertár is itt kapott új helyet az épület kibõvítésével.

A kórház 1950-ig mûködött megyei kórházként, amikor Csanád vármegyét megszûntették. Így 1954-tól városi tanács kórházaként mûködik 1990-ig, ekkor a Csongrád megyei Önkormányzat kezelésébe került át.

A kórház mellett a városban számos magánorvos és 3 városi orvos látta el a lakosságot a ’20-as években. „ Az értelmes makói nép nem szenved orvosiszonyban, mint némely vidék lakossága. Már a régebbi idõkben is, de a háborús évek alatt hozzászoktak az orvoshoz, megtanulták annak munkáját méltányolni, s ma már igénybe is veszi azt.” - olvashatjuk egy 1929-es monográfiában. A rendelõintézeti szakorvosok száma az évtized végére 5-re bõvült, így szükségessé vált megfelelõ elhelyezésük. Erre a célra a város a fõtéri Lugosi szállodát vásárolta meg, de már ekkor látszott, hogy ez a megoldás nem megfelelõ. 1952-54 között az OTI szakrendeléseket szakorvosi rendelõintézetté alakították, a körorvosi hálózatot körzeti orvosi szolgálattá szervezõdött.

Kórház - Rendelõintézetünk 1989-ben vette fel a városban és környékén elismert és megbecsült Dr. Diósszilágyi Sámuel nevét.

Ma a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház - Rendelõintézet Makó és a környezõ 16 település mintegy 53 ezres lakosságának járó- és fekvõbeteg ellátását szolgálja. Egyes területeken, mint a pszichiátria vagy a foniátria az ellátási terület további településekre is kiterjed, mely mintegy 80 ezres lakosságot jelent. Intézményünket betegeink gyakran jellemzik a betegbarát jelzõvel. Minden munkatársunk arra törekszik, hogy megfeleljünk betegeink elvárásainak és folyamatosan emeljük munkánk színvonalát.

Tevékenységünk a betegellátás mellett az oktatásra is kiterjed, részt veszünk a Szegedi Tudományegyetem oktatókórházaként az orvos- és szakorvos-képzésben valamint szakdolgozók képzésében.

Tíz akut osztállyal rendelkezünk, a Belgyógyászati és a Pszichiátriai osztályokon rehabilitációs ellátást is biztosítunk. Az osztályok munkáját magas színvonalú központi diagnosztika segíti. A Rendelõintézetben 28 szakrendelésen és 4 gondozóban látjuk el a pácienseket. Fekvõbeteg-osztályainkon évente több mint 10 ezer beteget látunk el, szakrendeléseinken, gondozóinkban és az ambulanciákon a betegforgalom eléri az évi negyedmilliót.

2003 májusában másfél milliárd forintos állami céltámogatásból épült új négyszintes épületben kapott helyet a Laboratórium, a Neurológiai osztály, a Belgyógyászat valamint a Sürgõsségi Betegfogadó Hely. A Neurológiai és Pszichiátriai osztályok központi telephelyre kerülésével betegellátásunk színvonala jelentõsen emelkedett. Intézményünk minden dolgozója azon fáradozik, hogy magas színvonalú munkával segítse a hozzánk forduló betegek mielõbbi gyógyulását.

Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórházunk névadója

„Dr. Diósszilágyi Sámuel gazdag örökséget hagyott ránk, mint a tudományok és a mûvészetek nagy köztársaságának Makóra akkreditált állandó nagy követe. Mivel vívta ki az orvosdoktor ezt az okmányba nem foglalt, de mindenki által elismert rangot? - azzal, hogy tudós, kutató elme, aki nem csak egy tudományban járatos, hanem polihisztor. Az orvosi szakma tudománya, irodalom- vagy színháztörténet, néprajz és régészet vagy várostörténet: mindennek mûvelõje és még sok más tudomány avatott ismerõje. Minden mûvészetek értõje és pártolója, muzsika vagy piktúra, irodalom vagy színház - egyaránt barátját és hívét tudhatta mindig õbenne. … Egy egész városnak volt orvosa, orvossággal és emberséggel való gyógyítója… „ - írta róla Erdei Ferenc a 80. Születésnapja köszöntésére.
1906-ban szerezte orvosi diplomáját a budapesti Orvosi Egyetemen, két évig dolgozott az egyetem Gyógyszertani Intézetében, segédorvos az István és a László kórházban majd az innsbrucki helyõrségi kórházban. 1908-ban szülõvárosába költözött és magánorvosként tevékenykedett. 1914-ben bevonult, harctéri emlékeit „Én is voltam katona” címû írásában dolgozta fel.
1920 június 1-jétõl a belosztály fõorvosa 41 éven át.
Nevéhez fûzõdik a kórházi laboratórium és a röntgen laboratórium megszervezése. Megszerezte a röntgen és a tüdõgyógyász szakorvosi képesítést is. Mivel a tüdõbaj egyre szedte áldozatait, Diósszilágyi Sámuel figyelme hosszú idõn át ennek gyógyítására összpontosult. Gyógymódja a légmell-kezelés volt, melynek technikai kivitelezését a szintén makói születésû Szakáts Gábor végezte. Fontosnak tartotta a tüdõvész elleni intézményes védekezést, ezért javasolta, hogy létesítsenek Makón tüdõbeteg-gondozó intézetet. Indítványa alapján jött létre a tüdõbetegosztály. Tudomásunk van egy gyógyszerkészítményérõl is. Szív megbetegedések következtében kifejlõdött keringési rendellenességek esetén alkalmazták a Diucarin gyógyszert, mely kétféle erõsségben készült. Hajnal Miklós makói gyógyszerész forgalmazta.
Dr. Diósszilágyi Sámuel igazi orvos volt, széles szakmai ismeretei mellett kiváló jellembeli tulajdonságokkal is rendelkezett. Mint emberre, mint egyéniségre is felnéztek ismerõi. A városban szinte mindenkit ismert és az utcán mindenkihez volt jó szava. Így lett a makóiak Samu bácsija. Több évtizedes fõorvosi mûködése alatt számos fiatal orvost mondhatott tanítványának.